Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát, a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

HOMOKTÖVIS A GYERMEKKORBAN

HOMOKTÖVIS A GYERMEKKORBAN Azaz, hogyan előzzük meg gyermekeink hiányzását a közösségből a homoktövis velővel? Erre a kérdéskörre talán minden szülő keresi a választ, hiszen napi szinten találkozik vele.

Azontúl, hogy szeretett csemeténk rosszabb esetben az ágyat nyomja és levert hangulatú, megoldást kell találni felügyeletére, ápolására magunk, vagy a nagyszülők bevonásával, mely nem kis terhet ró a szülői vállunkra, az amúgy is feszített munkanapokon.

Ebből kiindulva fontos teendő hárul ránk szülőkre, hiszen gyerekeink egészségét kellene megóvnunk egy olyan közösségben, oviban, iskolában, ahol bármikor előtörhet valami baci, vagy vírus ledöntve a csapat többségét.

A legfontosabb figyelem a megelőzés irányába kell, hogy mutasson, mivel vitamin háztartásuk folyamatos fenntartás hiányában csökkenhet. Ennek pótlására nyújthat hathatós segítséget ez a „szupergyümölcs” a homoktövis velő a maga kiemelkedő beltartalmi értékeivel, és vitalizáló, immunerősítő hatásával, elfelejtve a közgyógyászat eszköztárát. Ha már benne vannak kedvenceink, kiegészítésnek feltétlenül alkalmazzuk a homoktövis velő bioaktív hatóanyagait, magas C-vitamin tartalmát a gyors felépüléshez.

Már csak az a kérdés, hogy hogyan is csempésszük bele gyerkőceink étrendjébe ezt a kissé savanykás ízvilágú, de annál értékesebb és hatásosabb természetes vitaminforrást a csecsemőkórtól egészen a kamaszkorig.

Mennyiségi bevitele szervezetfüggő, de esetleges túladagolásuk sem okoz problémát, mivel szervezetünk tudja, miből milyen mennyiségre van éppen szüksége, a többi pedig „gyorsan” távozik.

A legkisebb gyermekek részére, akik már képesek pépes ételek fogyasztására hozzákeverhetjük a bébiételekhez a homoktövis velőt, akár napi 1 teáskanál mennyiségben.

A nagyobbacskák esetén a napi bevitelt megduplázhatjuk, azaz 2 teáskanálnyi homoktövis velőt adhatunk. Számos módon házasíthatjuk részükre, készíthetünk belőle limonádét, teát, kikeverhetjük mézzel, hígíthatjuk gyümölcslével, vagy akár tejbegrízbe, műzlibe is tehetjük.

A lényeg, hogy gyermekünk rendszeresen fogyassza a homoktövis velőt, hisz hatása így hatványozottabban mutatkozhat meg ellenállóságban, vitalitásban és boldogságban az egész család örömére!

Próbáld ki TE is a családban, hogy használd jótékony hatását!